szombat, 29 szeptember 2012 11:00
Drága szeretett leányom, miért van az, hogy a világból sok ember hiszi azt, hogy halandósága meghatározhatatlan?
Ma sok ember megszállottja a hírnévre való törekvésnek és az öndicsőítésnek. Sokakat, akik keresik és el is érik az elismerést és a sikert, bálványoznak azok, akik azt hiszik, hogy ez a dicsőség az, amire törekedniük kell, és ami majd kielégíti őket.
Idejükből nagyon keveset szánnak arra, ami igazán számít. Eltipornak másokat, hogy megkapják, amit akarnak, mivel kielégíthetetlen az a vágyuk, hogy a világ előtt dicsőségben ragyogjanak.
Hiúságukat a szórakoztatások világa táplálja, a média, és önmaguk tökéletesítésére való törekvéseiket megtapsolják.
Ez az, amire a mai hétköznapi ember törekszik. Nyíltan csodálják az ilyen érvényesülési vágyat, és ez olyan lesz, mint egy vallás. Ők azokat bálványozzák, akik ilyen csúcspontokat érnek el, és akkor elkezdik utánozni ezek életét.
Egyszer sem veszik fontolóra, hogy az ilyen dolgoknak nincs valódi értelmük. Sohasem állnak meg, hogy megkérdezzék maguktól: „Ez az, ami életem értelmét adja?”
A legtöbb esetben nem hisznek Istenben, mert ha hinnének, akkor tudniuk kellene, hogy Isten Szemében mennyire bántó, hogy ilyen módon keresik a tömjénezést.
Amikor egy személy folyamatosan a figyelemre, a tömjénezésre törekszik, és megszállottja annak a képnek melyet önmagáról fest a világnak, akkor nem érti, milyen rövid ez az út. Ez idővel el fog tűnni, és üresnek találja majd önmagát, és nem marad szeretet benne, hogy azt megossza másokkal.
Oly sok időt töltenek önmaguk szeretetével, hogy már nincs helye mások iránti szeretetüknek. A saját igényeiket mások elé helyezik. Mindent el fognak követni, beleértve olyan tetteket is, saját dicsőségük elérése érdekében, melyek megbántják Istent.
Ennek a generációnak annyi hazugságot mondtak arról, hogy milyen módon éljék az életüket. Őket egy olyan világ ösztönzi, mely úgy véli, hogy az anyagi javak, a hírnév, a kultúra és a becsvágy – mely nagy csodálatot hoz magával -, a legfontosabb dolgok, melyekre törekedniük kell.
Milyen keveset tudnak. Mennyire meg fognak döbbenni, amikor ráébrednek, hogy milyen rossz úton járnak.
Azok az emberek, akik ilyen életet folytatnak, a csalódottsággal fognak szembesülni, amikor vágyaik nem lesznek kielégítve. Törekvésük, hogy még több örömben részesüljenek megszállottságuk ambícióján keresztül, nem fog békét hozni nekik.
Imádkozzatok, hogy az emberek hamarosan rájöjjenek, hogy a hírnévre és az öndicsőítésre való törekvés csak rövid ideig elégít ki. Csak egyetlen cél van, amire törekednetek kell, és ez az, hogy az Úr Tanításait kövessétek.
Ha ezt teszitek, békében lesztek.
Ti továbbra is számos örömet élvezhettek a világban, de meg fogjátok érteni, hogy mi az, ami igazán számít.
Sok fiatal tulajdonít túl nagy fontosságot annak, hogy hogyan jelenjék meg mások előtt. A rájuk nehezedő nyomás, hogy életüket ugyanazon célok hajhászásában éljék, mint azok a hírességek, akiket csodálnak, károsítja lelküket.
Ez kizárja azt a valóságot, ami Istennek tetszik.
Kizárja az Igazságot.
Csak az Igazság teheti őket elégedetté, és hoz nekik békét, szeretetet, örömet és boldogságot.
Én vagyok az Élet, melyet keresnek.
Bennem találják meg a Dicsőséges életet.
Erre a dicsőségre kell törekedniük.
Mert ha visszatérnek Hozzám, akkor az Új Paradicsomban a Nagy Dicsőség életét fogják élni.
Ez az egyetlen dicsőség, mely elmondhatatlan örömet fog hozni számukra.
Jézusotok
csütörtök, 29 szeptember 2011 20:15
Én vagyok az Alfa és az Omega. Én vagyok Isten, az Atya.
Szeretett leányom, közeledik az idő a világ számára, hogy tanúja lehessen annak az irgalmasságnak, melyet drága Fiam, Jézus Krisztus az emberiségnek meg kell, hogy mutasson.
A gonosz erői legjobban azon elveszett lelkek által tapasztalhatóak meg, akik hűséggel vannak a csaló, a sátán iránt. Ők is készülnek a Nagyfigyelmeztetésre, és pimaszul (arrogánsan) azt hiszik, hogy az a hatalom, amelyet a sátán ígért nekik, egy saját maguk által készített új, világi paradicsomba vezeti őket. Ez a sátán eddigi legnagyobb hazugsága, aminek ők mind bedőltek. Ezeknek a lelkeknek a sötétsége azt jelenti, hogy ők nem lesznek a szívük által irgalmasak azokkal szemben, akik hisznek Bennem, az Istenben, minden dolog megteremtőjében. Azonban most már a rendelkezésükre álló hatalmuk meggyengült.
A sátán napjai nemsokára véget érnek ezen a földön. De a sátán mégsem fog megnyugodni addig, ameddig ezeknek a félrevezetett, és tévhitben lévő lelkeknek millióit be nem hálózta. Imádkozz értük leányom, hiszen ők cél nélküli lelkek. Ők (lelkileg) ketté vannak szakadva és a pánik miatt meg fognak próbálni mindent, amit csak tudnak, hogy anyagi javaik által ellenőrizhessék gyermekeimet.
Vegyétek figyelembe Szavamat. Az emberiségnek nincs hatalma. Az egyetlen hatalmat csak az ima fogja létrehozni, ez lesz a fegyver a gonosz emberek ellen. Ők, akik halálos bűnben élnek, megbántottak Engem és értékes teremtésemet, és ezért szenvedni fognak. Oly sok esemény fog most lejátszódni egy hitetlen világ szeme előtt. Olyan sok gyermekem lesz összezavarodva és sokkolva, amikor érezni fogják a Tisztítótűz és a Pokol szenvedéseit.
Minden bűnös meg fogja tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és után, hogy mi történne velük, ha az életüket elveszítenék. Mindazok, akik bűnben élnek, ugyanazt az égető megtisztulási folyamatot fogják elszenvedni, mint a Tisztítótűzben levő lelkek, akik arra várakoznak, hogy Dicsőséges Királyságomba bemehessenek. Mindazok, akik halálos bűnben élnek, mély kétségbeesést és a Pokol tüzének sötétségét fogják megtapasztalni. Ez a szenvedés nem fog túl sokáig tartani, és azután ismét meg fogják ízlelni a világot, mint ahogy azt a Nagyfigyelmeztetés előtt tapasztalták. Ez a világ azonban teljesen más lesz, mint az azelőtti világ volt. Végül is a szemük meg fog nyílni a Mennyország, a Pokol és a Tisztítótűz valósága előtt. Aztán dönteniük kell, hogy melyik ösvényt szeretnék követni. Neked, leányom az lenne a véleményed, hogy ők az Én Isteni Szeretetem és Irgalmasságom ösvényét fogják követni. De nagyon sok megátalkodott bűnös esetében nem ez lesz a helyzet. Annyira meg lesznek fertőzve a hamis, üres ígéretek által, melyet a csaló adott nekik, hogy újból az ő irányítását fogják követni. Ők harcolni és küzdeni fognak, és a démonok hatása alatt, akiket a sátán oldozott el a Pokol mélyéből, lelkükben meg fogják engedni, hogy a sátán globális uralmának gonosz tervébe beszippantsa őket.
Ez a sürgős felhívás, mindannyitok figyelmeztetésére szolgál, hogy szívetekből keressétek a megváltást önfejű életetek miatt. Még van arra idő, hogy ezt megtegyétek, de gyorsan cselekedjetek.
Készüljetek fel, hogy kérhessétek az irgalmasságot. Én minden gyermekemet szeretem. A nagy esemény minden gyermekem javára szolgál. A félelem helyett engedjétek meg nekem, hogy Szeretetemmel borítsalak be benneteket, hogy megerősödjetek. Így majd helyt tudtok állni abban a szenvedésben, ami még előtettek áll.
A ti szerető Örök Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten
csütörtök, 29 szeptember 2011 20:45
Drága szeretett leányom, mivel a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, kérd meg szeretett követőimet, hogy imádkozzanak és örömmel legyenek hálásak azért a nagy kegyelemért, amelyet Örök Atyám az emberiségnek adott.
Ennek a dicsőséges cselekedetnek a hatására, amely tiszta szívből fakad, az emberiség nagy része megmenekülhet, hogy a földi béke korszakát élvezhessék. Legyetek hálásak, hogy ti ezekben az időkben éltek, mert milliók fognak megmenekülni közületek, akik különben sohasem mehettek volna be a Mennyország kapuján.
Az előkészületek befejeződtek. Készítsétek fel otthonaitokat, néhány hétre legyen elegendő szentelt gyertyátok, vizetek és élelmiszeretek. Az utóhatások nehezek lesznek, de nem kell félnetek. Inkább könnyebbüljetek meg, mert a szenvedést hálaadásként, az örök életért lehet felajánlani, amelyet most azok a drága lelkeim kapnak, akik elfogadják (átölelik) ezt a nagy ajándékot.
Legyetek békességben. Bízzatok Bennem, ne feledjétek, hogy Én vagyok a ti Megváltótok és a hűséges lelkeket minden pillanatban, védelemben részesítem. Én veletek lépkedek. Vezetlek benneteket. Gyengéd szeretettel tartom a kezeteket. Az Enyéim vagytok, és nem fogom sohasem hagyni, hogy Szent Szívemtől elszakadjatok. Ti, követőim, azokkal a kegyelmekkel vagytok körülvéve, amelyekre szükségetek lesz, hogy a Nagyfigyelmeztetést túléljétek.
Szeretett Jézusotok
Az emberiség Megváltója és Megmentője
szombat, 29 szeptember 2012 19:15
Drága szeretett leányom, el kell mondanom mindazoknak, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, hogy ébredjenek fel, és most az életüket Bennem éljék.
Ezek az Üzenetek nemcsak azoknak adatnak, akik nem hisznek Krisztusban, az emberiség Megváltójában, hanem azok számára is, akik hisznek Istenben.
A hívők sohase érezzék biztonságban magukat abban a tudatban, hogy ismerik az Igazságot.
Azoknak mondom közületek, akik ismerik Tanításaim Igazságait: nektek sohasem szabad önelégültséget éreznetek. Ha ti azok lennétek, akkor ez azt jelenti, hogy elhanyagoljátok azt a munkát, mely szükséges a lelketek megszentelődéséhez.
A hívők összezavarodhatnak Tanításaimat illetően. Oly sokan nem értik meg Második Eljövetelem jelentését.
Sokan követőim közül azt gondolják, hogy ez azt jelenti, hogy az emberiség valamilyen módon tájékoztatva lesz, és hogy Isten Irgalmassága által majd megmenekülnek. Ó, mennyire szeretném, ha ez igaz lenne! Hogy mekkora megkönnyebbülést jelentene ez Nekem! Sajnos sokan nem lesznek felkészülve.
Sokan elutasítják, hogy Figyelmeztetéseimet meghallgassák. Így nem sikerül majd megfelelően felkészülniük.
Második Eljövetelem be fog következni. Azoknak a követőimnek, akik hiszik az Igazságot, melyet a Szent Biblia tartalmaz, tudniuk kell a következőket: Nektek könnyű elfogadnotok, ami abban meg van jövendölve, és ami már megtörtént. Azt azonban nem könnyű elfogadni, hogy az emberiség a jövőbeli próféciák tanúja lesz.
Fogadjátok el tehát azt a tényt, hogy az Isteni Üzeneteket azért küldik nektek, hogy felkészüljetek. Fogadjátok el, hogy erre a felkészülésre most kerül sor.
Legyetek éberek minden időben. Ne utasítsatok vissza Engem ebben az időben, mert ez a felkészülés ideje.
Legyetek hálásak, hogy ti ezt a nagy ajándékot kapjátok.
Szeretett Jézusotok
hétfő, 29 szeptember 2014 20:50
Drága leányom, amikor elfogadják Szeretetemet, az képes arra, hogy bőséges gyümölcsöt teremjen. De amikor az ember elutasítja azt, akkor ennek egy terméketlen föld az eredménye. Szeretetem nélkül nincs élet, nincs öröm, nincs béke. Amikor az ember érzi Szeretetemet, akkor ez nagy csodálatot, áhítatot és mély hálaérzetet vált ki annak az embernek a lelkében, akinek megadatott ez az Ajándék.
Drága gyermekeim, amikor a szeretetnek bármilyen formáját megtapasztaljátok egy másik ember iránt, az Én Szeretetem az, melyet éreztek. A Szeretet csak Tőlem jöhet, mert Én Vagyok a Szeretet. A Szeretet egy ajándék, amelyet meg kell ragadnotok, amikor érzitek, hogy megmoccant a szívetekben. Azoknak mondom, akik elfogadják Szeretetemet: tudnotok kell, hogy Én még több Ajándékkal foglak eltölteni benneteket, ha megosztjátok azokkal a Szeretetemet, akiknek ez a kegy nem adatott meg.
Szeretetem le fogja győzni a gonoszságot és a gyűlöletet. A Szeretet eltörli a gyűlöletet, mert a gonosz, aki egy tüske az ember oldalában, nem képes szeretni. Ha azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor keményen harcolnotok kell, megakadályozván azt, hogy a gyűlöletnek bármiféle foltja beszennyezze a lelketeket. Ha szerettek Engem, meg fogtok bocsátani ellenségeiteknek, mert úgy fogtok rájuk nézni, ahogyan Én látom őket. Ez kitartást és fegyelmet követel a részetekről, és meg fog akadályozni benneteket abban, hogy szóban vagy fizikailag bántalmazzatok másokat.
Ha megengeditek Szeretetemnek, hogy szétáradjon ereitekben, teljes békét és szabadságot fogtok érezni. Ez annak tulajdonítható, hogy már nincs bennetek rosszindulat, harag, sem bosszú, és neheztelni sem fogtok a többi gyermekemre. Ez Szeretetem legtisztább formájának az Ajándéka. Fogadjátok el ezt Tőlem, az alábbi imát imádkozván.
A Keresztes Imahadjárat 168. Imája: Isten Szeretetének Ajándékáért
Ó, drága Atyám,
Örökkévaló,
Legmagasságosabb Isten,
Tégy méltóvá engem Szeretetedre.
Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy másokat megbántottam, és bocsáss meg nekem minden rossz cselekedetet,
amellyel fájdalmat okoztam bármelyik gyermekednek.
Nyisd meg a szívem, hogy lelkemben üdvözölhesselek, és tisztíts meg engem minden gyűlölettől, amelyet lehet, hogy mások iránt érzek.
Segíts nekem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és elvessem Szereteted magvait mindenhol, amerre csak járok, azok között, akikkel naponta találkozom.
Add meg nekem, drága Atyám, az Állhatatosság és a Bizalom Ajándékát, hogy megvédhessem Szent Szavadat, és így életben tartsam Nagy Szereteted és Irgalmad lángját egy sötét világban. Ámen.
Gyermekek, vigasztalódjatok abban a tudatban, hogy Én mindnyájatokat szeretlek, független attól, hogy kik vagytok, milyen bűnöket követtetek el, és hogy átkoztatok Engem, vagy sem. Az irántatok való Szeretetem feltétel nélküli.
Azonban el kell választanom azokat, akik megpróbálják elvakítani gyermekeimet üdvösségük igazságával szemben azoktól, akik Tőlem valók. Ha nem lépnék közbe, sokan elvesznének Számomra, Én pedig nem vagyok hajlandó feláldozni a lelkeket azok javára, akik – a Részemről tett minden erőfeszítés ellenére – el fognak Engem utasítani az utolsó napon.
Arra kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Belém, és tartsátok közel magatokhoz a Védelem Pecsétjét, bármilyen formában. A harc már elkezdődött, és Én szabadjára engedem igazságszolgáltatásomat, megbüntetvén azokat, akik megpróbálják elpusztítani gyermekeimet.
Soha ne feledjétek el azt, hogy Én Ki Vagyok. Én Vagyok a kezdet és a vég. Mindazok, akik Hozzám jönnek, Örök Életre találnak. Engedjétek, hogy biztonságba és az Akaratommal egységben lévő dicsőséges életbe vigyelek benneteket. Amikor az Én időm elérkezik, meg fogom nektek mutatni az Új Paradicsomot, de azt szeretném, ha türelmesek lennétek. Éljétek az életeteket harmóniában másokkal. Viseljétek gondját családjaitoknak, amint azt eddig is tettétek. Jöjjetek Hozzám templomaitokban, mint azelőtt. De mindig emlékezzetek arra, hogy az Igazság, Isten Igaz Igéje, nem változtatható meg soha, mert Én Vagyok az Igazság. Én nem változhatok meg soha, mert az nem lehetséges.
Szeretlek benneteket. Megáldalak és Védelmezlek benneteket.
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten