vasárnap, 21 augusztus 2011 23:00
Drága, szeretett leányom, ma éjjel azért látogatlak meg, mert a világban egy tartós erőszak kezd el kitörni, amint egyik nemzet a másik után bombázni fogja egymást, hatalmat és dicsőséget keresve. Imádkozzatok, mindazokért a lelkekért, akik ebben az erőszakban meg fognak halni, hogy Atyám Királyságában kegyelemre találhassanak.
Leányom, a világ most fogja elszenvedni az előre megjövendölt változásokat, hogy megtisztuljon azért, hogy az emberek méltók lehessenek Ígéretemre. Továbbra is meg lesz engedve, hogy azok a kapzsi emberek, akik a hirtelen halálukért felelősek megfosszák őket az anyagi javaktól. Ahogy ezek a megpróbáltatások fokozódnak, úgy fognak ezen gyermekek is megszabadulni a sátán üres ígéreteinek bilincseitől, ő (a sátán), aki elcsábítja a gazdagokat azáltal, hogy még többet ígér nekik, most az egész világ szeme előtt, továbbra is kérkedik az illetlen, közönséges ocsmányságával. Ezt azért fogja tenni, hogy gyermekeim, ne csak irigykedjenek majd a gazdagokra és hírességekre, hanem majd minden tőlük telhetőt megtegyenek azért, hogy utánozzák őket. Miközben ő (a sátán) gyermekeimet ebbe a fészekbe hajtja, ahol a jelentős gazdagság külső látszatának elérése számukra egy fontos célnak fog tűnni, sikeresen el fogja távolítani őket az igazságtól.
Amint csupaszon és meztelenül maradtok, Én majd felöltöztetlek újra benneteket, gyermekeim, csak ezúttal ez egy fegyver – palást lesz, azzal a céllal tervezve, hogy védelmet nyújtson nektek a rossz emberek gonoszságaitól. Amint fel lesztek vértezve, készen álltok majd arra, hogy egy más életfelfogással menjetek ismét a világba. Egy olyan életfelfogással, amelyben a felebaráti szeretet a legfontosabb célt fogja jelenteni. Ha egymás iránt szeretetet mutattok, akkor az Irántam való valódi szereteteteket bizonyítjátok.
A jólét és gazdagság látszata, amelyhez nagyon kevés gyermekem férhet hozzá a világban, semmi több: csak látszat. Mert nincs mögötte semmi. Meg lesztek kísértve, hogy hasonló gazdagság után kutassatok, amint a csaló arról győz meg benneteket, hogy a nagy gazdagság és hírnév után kell vágyakoznotok. Az igazság az, hogy míg ti üres és értelmetlen vágyaitok kergetésével vagytok elfoglalva, figyelmen kívül hagyjátok kötelességeiteket Velem szemben.
Soha ne engedjétek, hogy a gazdagsággal és a hírnévvel való kérkedés elcsábítson benneteket, tudván azt, hogy a pénz, és ha túl sok van belőle, az megrontja a lelket. Mindazok, akiknek olyan sok pénzük van, hogy nem valószínű, hogy még ebben az életben el tudják azt költeni, oda kell adniuk azoknak a kevésbé vagyonos (szerencsétlen) embereknek, akiknek az élelemre is kevés jut. Ha ezt megteszitek, megmenthetitek lelketeket. De ha még többre éheztek, habár már elég van ahhoz belőle, hogy egy egész nemzetet etessetek és ruházzatok, akkor éhezni fogtok. Az élet kenyere számotokra, az alázatos elfogadása annak, hogy az egymás iránti szeretet az, amit Én tanítottam nektek. Felebarátaitokat szeretni azt jelenti, hogy azokkal törődtök, akiknek semmijük sincs.
Ébredjetek fel és fogadjátok el az igazságot, még mielőtt túl késő lenne. Sokkal nehezebb Atyám kegyelmére találniuk azoknak, akik nagy anyagi vagyonnal rendelkeznek, kivéve, ha megosztják másokkal. Emlékezzetek erre. Mindazoknak, akiknek kevés van, de irigykednek azokra, akiknek látszólag minden anyagi kényelmük megvan, amire ők is vágyakoznak, azt mondom, hogy óvatosnak kell lennetek. Csak egyetlen palota létezik, amelybe meg kell próbálnotok belépni, és ez az a palota, amely a földi Új Paradicsomban vár rátok. Csak azok fogják a kulcsot megkapni, akik szívükben, elméjükben és lelkükben alázatosak.
A ti szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus
kedd, 21 augusztus 2012 18:00
Drága leányom, senki se becsülje alá Haragom erejét, mivel az emberiség továbbra is a bűn mélységébe süllyed.
Prófétákat küldtem hozzátok. Aztán szeretett Fiamat küldtem el, akit azért áldoztam fel, hogy megmentsen benneteket, és ezt követően további hírnököket küldtem, valamennyit kevés eredménnyel.
Csak kevés lélek vette figyelembe a próféták hasonló üzeneteit, vagy fogadta el azokat a jeleket, melyeket Szeretett Fiam Áldott Édesanyja adott a világnak.
Az irántatok való nagy Atyai szeretetem miatt, még egyszer megadom a Megváltás Ajándékát minden gyermekemnek. Prófétáimat nem szabad figyelmen kívül hagynotok, mert különben elveszíthetitek a helyeteket örökségetekben, melyet számotokra terveztem.
Gyermekek, sokan közületek, akik hisznek Bennem, Örök Atyátokban, nem értik a Megváltás titkát.
Ez a lelki tökéletességhez vezető út, azon képességetekben rejlik, hogy elfogadjátok a szükséges megtisztulást, annak biztosítására, hogy alkalmasak legyetek Színem elé kerülni.
Sok léleknek kell csupasszá fosztottnak lennie minden világi vonzalomtól, a zaklatottságtól, és a lelkek korrupciójától.
Azoknak mondom közületek, akiknek szerencséjük volt egy ilyen megtisztulás elviselésében: tudni fogjátok, hogy addig nem lesztek képesek átadni magatokat Szent Akaratomnak, ameddig kis csecsemővé nem váltok Szememben.
Amennyiben küzdötök egy ilyen megtisztulás ellen, nehéznek fogjátok találni, hogy megváltsátok magatokat Szememben.
Amikor megszabadultok mindattól, amit a világ kínált fel nektek, és a Fiamra összpontosítotok, akkor rá fogtok jönni arra, hogy az egyedüli szeretet és öröm, ami létezik, Istentől származik. Semmi más nem tud benneteket majd kielégíteni, ha egyszer ezt megtapasztaljátok.
Lehet, hogy időről időre elcsúsztok majd, de ez várható. Mert addig nem lehet benneteket megszabadítani a bűntől, amíg az Új Világ el nem kezdődik, és ameddig az akaratotokat az Én Akaratommal összhangba nem hozzátok.
Tervem, az Üdvösség Terve, melyet csak Drága Fiam iránti hűségetek által lehet elérni a Földön, már elkezdődött. Ez a globális megtérés miatt nem fog sokáig tartani. Erre pedig az Én Prófétám, a végidők Prófétája által, és a Nagyfigyelmeztetés eredményeként kerül majd sor.
Érezzétek, amint Szentlelkem behatol a lelketekbe, gyermekek, hiszen Ő nagyon gyorsan szétterjed a Földön.
Én a lelki sötétségből kiszakítom gyermekeimet a világ minden részén.
Szükségem van áldozataitokra és imáitokra, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.
Csak amikor elégedett vagyok, akkor fogom a leglátványosabb csodákat örökségül hagyni a világra, hogy tanúságot tegyen róla.
Amikor ezek a csodák bemutatásra kerülnek, akkor a megtérés megsokszorozódik, melyre szükségem van, hogy gyermekeimet biztonságba és az Új Paradicsomba helyezzem.
Csak azután válhatunk ismét igaz családdá.
Szeretlek benneteket, gyermekek.
Elégedett vagyok azokkal közületek – a nemes szívűekkel és tiszta lelkűekkel -, akik ezt az Égből jövő Isteni Hívást felismerik.
Megáldalak benneteket.
A Legmagasságosabb Isten
csütörtök, 21 augusztus 2014 16:25
Drága gyermekeim, amikor egy ember üldöz egy másik embert, és szenvedést okoz neki, Isten Lelke nem tud megmaradni az üldöző lélekben, mivel abban a gonosz lakozik. Amikor egy ember üldöz egy másikat, és bántalmazza őt mind lelkileg, mint pedig szellemileg, majd indokolván tettét azt mondja, hogy ő Isten Igéjét védelmezi, tudnotok kell, hogy ez a legnagyobb bűn, mivel ez Isten Istenségét sérti.
Senkinek sincs joga bántalmazni másokat Isten Nevében, mert ezt Fiam, Jézus Krisztus nem tűrné el, és nem engedné meg soha. Ahogy a világban egyre csak növekszik a csapások száma, ugyanígy fogják elnézni azok szörnyű bűneit, akik Krisztus ellen vétkeznek. Mindenféle ürüggyel elő fognak hozakodni, csakhogy gonosz tetteiket igazolják, de közülük egyik sem fog megmenekülni a Büntetéstől, mely Isten Üdvözítő Tervében szerepel. Amennyiben valaki egy másik lélekre gonosz dolgokat szór, annak az embernek felelnie kell bűneiért, melyeket Isten, az Ő Teremtményei és minden gyermeke ellen elkövetett.
A megtévesztés ezen időszakában, amikor a bűnösöknek nehéz megkülönböztetniük a jót a rossztól, fontos visszaemlékezni Fiam, Jézus Krisztus Szavaira. Az vesse felebarátjára az első követ, aki bűntelen közületek. Aki másoknak súlyos szenvedéseket okoz, a saját tettei szerint lesz megítélve.
Imádkoznotok kell ebben az időben az emberiségért és a kegyelmekért, hogy különbséget tudjatok tenni az emberiség ellen elkövetett bűnök és az Isten ellen elkövetett bűnök között. A bűn, az bűn, de amikor gonosz tetteket követnek el Isten Szent Nevében, akkor azok mindig súlyos következményeket vonnak maguk után. Ahogy a gyűlölet terjed, úgy fog Isten Szeretete is terjedni a szelíd és alázatos lelkek által, akik az Üdvösség fáklyáját viszik a háttér sötétséggel szemben. Egyedül csak Isten Kegyelme által lehet egy lelket a bűnből megszabadítani, azoknak a lelkeknek köszönhetően, akik Istent feltétel nélkül szeretik; csak így lehet azokat a lelkeket megmenteni, akik rosszat cselekedtek.
Nektek imádkoznotok, imádkoznotok, imádkoznotok kell minden bűnösért, mert a sötétség megvakítja őket az Igazsággal szemben. A világ Igazság nélkül teljes sötétségbe merülne. Imádkozzatok, drága gyermekeim, hogy ellen tudjatok állni annak a rútságnak, amelyet a bűn eredményez az életetekben. Imádkozzatok azokért, akik Isten gyermekeit üldözik, hogy szeretetre és együttérzésre találjanak a szívükben mások iránt.
Imádkozzatok a lelkek üdvösségéért, különösen azokért, akik megengedték, hogy a gyűlölet beárnyékolja a szívüket, és akiknek a leginkább szükségük van Isten Irgalmára.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja