Jesus2Me top graphics
But, above all, trust in Me for I gave up My Life for you and so there is nothing that I cannot do to bring you into My Glorious Kingdom.

Hamarosan a világnak a legálnokabb hazugságot mutatják be, amit lehetetlen lesz felismernie az emberiségnek az idő e szakaszában.

péntek, 20 július 2012 5:46

Drága szeretett leányom, a három és fél év, amely a Megpróbáltatás időszakában még hátra maradt, 2012 decemberétől kezdődik.

Ez lesz az az időszak, amikor az Antikrisztus katonai hősként fog megjelenni.

A lelkét már átadta a Sátánnak, aki az ő minden részével rendelkezik.

A hatalom, amellyel rendelkezni fog, azt jelenti majd, hogy idővel nemcsak úgy tekintenek rá, mint a béke emberére, hanem az emberek azt fogják gondolni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója.

Időközben tehát azt fogják hinni, hogy az Antikrisztus a Második Eljövetel hírnökeként lett elküldve.

Emiatt oly sok lélek fogja készségesen elfogadni a bélyegét, a Fenevad Bélyegét. Ami azt jelenti, hogy ő minden értelemben fenevad, annak alapján, ahogyan a Sátán megnyilvánul majd testében.

Csodákat fog tenni az égen.

Meg fogja gyógyítani az embereket.

Ő lesz az Új Világ – Vallás feje. Ő és a Hamis Próféta, aki a Katolikus Egyház külső szerkezetét (intézményrendszerét) fogja vezetni a Földön, szorosan együtt fognak működni, hogy megtévesszék Isten minden gyermekét.

Hamarosan a világnak a legálnokabb hazugságot mutatják be, amit lehetetlen lesz felismernie az emberiségnek az idő e szakaszában.

Közületek azoknak, akik megkapták az Igazság Könyvét, ezeket a Szent Üzeneteket, hogy figyelmeztesse a világot ezekre a dolgokra, tudniuk kell a következőket:

Annyira mesterkélt lesz a tervük, hogy sokakat meg fog téveszteni az a szerető emberséges külső, amellyel gonosz tervüket bemutatják majd a világnak.

Az Antikrisztus és a hamis próféta közösen tervezik gonosz uralkodásukat, ami már befejeződött, és az első dolog, amit véghez fognak vinni az a Közel-Kelet háborújának kiterjesztése lesz.

Az Antikrisztus lesz a döntő fontosságú ember, aki a háttérben a szálakat irányítja. Aztán elő fog jönni, és egy béketervet közvetítvén lehet látni őt.

Ez akkor lesz, amikor bűvöletébe fogja keríteni a világot.

Időközben a Hamis Próféta megragadja a hatalmat a Katolikus Egyházon belül.

Az Új – Világ – Vallás nagyon hamar beszippantja majd a Katolikus Egyházat, mely a sátáni imádat mozgalma lesz. Ennek az utálatnak az önimádat lesz az alapvető célja, és a törvények bevezetése, amely két dolgot foglal magában:

A Szentségek és a bűn eltörlését.

Egyedül csak azoktól a papoktól és olyan más keresztény egyházi személyektől lesznek érvényesek a kiszolgáltatott Szentségek, akik hűségesek maradnak Hozzám. Ezeket a Szentségeket ők speciális „menedék – templomokban” fogják felkínálni.

A bűn eltörlését a törvények bevezetésén keresztül fogják kezdeni, melyekre úgy fognak tekinteni, hogy ezek a toleranciát támogatják.

Ezek közé tartozik az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága. Az Egyházakat kényszeríteni fogják, hogy megengedjék az azonos neműek házasságát és a papokat arra kényszerítik majd, hogy megáldják őket az Én Szememben.

Ez alatt az idő alatt, a Szentmise bemutatásakor továbbra is a saját verziójukat fogják mondani. A Szent Eukarisztia felajánlásaikat – amikor majd meggyalázzák az Ostyát -, a katolikus templomokban fogják tartani.

Én nemcsak az ilyen miséken nem leszek majd jelen, hanem a legtöbb igaz templomban sem, ahol meggyaláznak Engem.

Mindezek a dolgok nagyon rémisztőek lesznek követőim számára. Ti nem lesztek képesek többé arra, hogy javatokra fordítsátok ezeket a Szentségeket, kivéve, amikor földi Maradék Egyházam papjai szolgáltatják ki azokat.

Ezért adok most Ajándékokat nektek, mint például a Teljes Búcsú ajándékát, bűneitek feloldozására. Ez azonban nem helyettesíti a katolikusok számára a gyónás törvényét.

Ez egy módja lesz annak, hogy a kegyelem állapotában maradhassatok.

Bár több milliárd ember fog megtérni a Nagyfigyelmeztetés alatt, ezek a próféciák mégis be fognak teljesedni. De sokat közülük gyengíteni lehet az imák által, hogy enyhítsék a szenvedést és az üldöztetést.

Ti Követőim, emlékezzetek arra, hogy minden időben védve vagytok az Élő Isten Pecsétje által.

Nektek terjesztenetek kell a Pecsétet, és adjátok oda azt a lehető legtöbb embernek.

Kérlek, értsétek meg, Én azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy úgy készítselek fel benneteket, hogy annyi lelket tudjatok megakadályozni a Fenevad bélyegének elfogadásától, amennyit csak lehetséges.

A Sátán a megszállottság hatalmába keríti azokat a lelkeket, akik felveszik a Bélyeget, és nagyon nehéz lesz megmenteni őket.

Ti, Követőim, ezeken az üzeneteken keresztül utasításokat fogtok kapni az út minden lépésénél. Nem szabad megengednetek a félelemnek, hogy belépjen a szívetekbe, mert Én majd eltöltelek benneteket azzal a bátorsággal, erővel, kitartással és bizalommal, hogy emelt fővel felemelkedjetek, mivel ti Hadseregemben meneteltek.

Emlékezzetek arra, hogy a Sátán nem fogja ezt a csatát megnyerni, mert ez lehetetlen.

Egyedül csak azok nyerhetnek, akik az Élő Isten Pecsétjével rendelkeznek, és azok, akik hűségesek és állhatatosak maradnak Istenhez.

Jézusotok


Üdvösség Anyja: A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve

szombat, 20 július 2013 14:45

Gyermekem, miközben a Keresztény hiten belüli zűrzavar növekszik, továbbra is ott lesznek azok, akik hűségesek maradnak Fiamhoz, akik hitük erejével őrködni fognak Isten Szent Szava fölött, és védelmezni fogják azt.

A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve, akik akaratlanul is el fognak fordulni Fiamtól, Jézus Krisztustól. Ők tévedésbe fognak esni, mert olyan új tanokat fognak elfogadni, melyek nem Istentől származnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a Keresztény Egyházakon belül azokért, akik beesnek abba a csapdába, hogy elfogadják a hazugságokat, melyeket álruhába öltöztetnek azok, akik azt állítják, hogy Fiam által lettek kiválasztva, hogy hirdessék az Ő Szavát.

Mindezek a dolgok már évszázadok óta meg voltak jövendölve a látnokoknak, és mégis, sokan közületek nem hajlandók elfogadni ezeket a próféciákat. Én előre figyelmeztettem az emberiséget ezekre az eljövendő sötét napokra, mert Fiam azt szeretné, hogy óvakodjatok a bukott angyaloktól, melyek el fogják lepni Egyházát a Földön. Könnyeim patakokban ömlenek, mert az Egyházon belül oly sok felszentelt szolga tagadja jelenéseimet. Ezeket a jelenéseket Isten hagyta jóvá, hogy figyelmeztessék az emberiséget a veszélyekre, melyekkel a lelkek szembesülnének abban az esetben, ha előzetesen nem kapták volna meg az Igazságot.

A próféciák, melyek La Salette –ben és Fatimában adattak nektek, nagy jelentőséggel bírnak. Miért hagyják figyelmen kívül oly sokan – azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem –, amit a világnak mondtam? Nem hallgattátok meg, és hagytátok megtéveszteni magatokat.

Itt az ideje, hogy emlékezzetek arra, hogy a sötétséget, mely Fiam földi Egyházát beborítja, az a gonosz okozza, aki sokakat félrevezetett. Ez a sötétség nem jöhet a Fiamtól, és ezért az Ő Misztikus Teste – az Ő Egyháza – érintetlen marad. Azok, akik hűségesek maradnak az Ő Misztikus testéhez, nem fognak eltérni az Igazságtól. Azok, akik elárulják Fiam Egyházát és elutasítják Tanításait az új gyakorlatok elfogadása miatt, melyek sértőek Jézus Krisztusra nézve, elvágják magukat Irgalmától.

Tudnotok kell, hogy amikor úgy változtatnak Fiam Keresztjén, hogy az másképpen fog kinézni, és amikor a Szentmise Áldozatot a modernitás nevéhez igazítják, akkor úgy fogjátok látni a Fiam iránti tiszteletlenséget, ahogyan ezek a dolgok bemutatásra kerülnek.

Nektek sohasem szabad Fiamat elárulnotok. Ő oly sokat szenvedett, és még mindig lesznek néhányan a saját Egyházán belül, akik tévedésbe fognak esni és ismét Keresztre feszítik Őt. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi lesztek, tudni fogjátok, hogy az idők megváltoztak, és hogy az Isten és a fenevad közötti végső csata folyamatban van.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

 

 


Az ember alkotta tan nem fogja táplálni a lelketeket

vasárnap, 20 július 2014 16:45

Drága szeretett leányom, amikor a világot a sötétség szelleme uralja, nagyon nehéz hűnek maradniuk Igémhez azoknak, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban. Amikor Egyházam inog, a hívők ki fognak ábrándulni mindabból, amit tanítottam, és küszködni fognak a hitükkel.

Nem az Én Kívánságom, hogy eltereljétek figyelmeteket Isten Igéjéről, és ha ezt mégis megteszitek, nem fogtok Jelenlétemre találni.

Amikor Igém betartásához már nem ragaszkodnak, és amikor hagyjátok magatokat egy hamis biztonságérzetbe vezetni – amikor a bűnt félretolják, mintha annak már nem lenne semmi jelentősége –, akkor nehéznek fogjátok találni, hogy hűségesek maradjatok Tanításaimhoz.

Álljatok fel mindannyian, és halljátok meg most Hangomat, amint a következőt mondom nektek: Mindazt, amiről Én azt tanítottam nektek, hogy Szent, darabokra fogják tépni. Sokak számára zavaró lesz, amikor Tanításom jelentős részét – amelyeket Egyházamnak adtam – hamarosan el fogják elutasítani, mivel nem ezekre az időkre van. Az előttetek álló idők sok szenvedést fognak magukkal hozni, mert nem azt az irányítást fogják számotokra adni, amelyre Egyházam épült. Az épület le fog omlani, felszentelt szolgáim hite annyira meg fog gyengülni, hogy meghaladja majd felfogóképességeteket, és minden Igazságot romba fognak dönteni. Az ember alkotta tan nem fogja táplálni a lelketeket. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus tudlak azzal a Hittel táplálni benneteket, amely alkalmassá tesz benneteket arra, hogy kövessetek Engem. Mondjanak nektek bármit is, mindig hűségesnek kell maradnotok Hozzám, mert Én mindig hűséges leszek hozzátok.  

Ha elszakadtok Tőlem, Én akkor is állandóan a közeletekben leszek és megpróbállak Magamhoz vonzani benneteket. És bár lehet, hogy eltávolodtok Tőlem és a hamisságok elfogadásába igazítjátok életeteket, Én soha nem foglak cserbenhagyni benneteket. És amikor már teljesen elvesztetek, Én akkor is meg foglak találni benneteket, és visszaviszlek Királyságomba. Én soha nem foglak elhagyni benneteket, viszont ti el fogtok hagyni Engem.

Jézusotok

 

 



Prev

Next

Prayers for today

Share