szombat, 29 június 2013 1:40
Drága szeretett leányom, figyelmen kívül kell hagynod azt a gyűlöletet, mely azok szájából ömlik, akik azt állítják, hogy ők szent emberek és hűséges követői az Én Mélységesen Szeretett Édesanyámnak. Tudnod kell, hogy a veled szemben mutatott gyűlölet sokkal rosszabb lesz, mint bármelyik, előtted jött más próféta esetében. Nem azért mondom ezt neked, hogy megijesszelek téged, hanem csak azért, hogy elfogadd ezt a tényt, és hagyd figyelmen kívül a gonoszságot. Valahányszor Isten Jelenléte ismertté válik az emberek között, mindig a fenevad gonosz reakcióját fogja kiváltani, aki másokon keresztül fog munkálkodni, hogy megtagadja Isten Igéjét.
Leányom, a Mise formájában történő változtatás hamarosan bemutatásra kerül Egyházamban. Ez sokak számára nagyon zavaros lesz, és ők nem fogják felismerni a hazugságokat, melyek az új imákba foglalva lesznek előadva. Jelenlétemet a legravaszabb módon fogják érvényteleníteni, de azok, akik az új formátumot követik, miszerint Valós Jelenlétemet megtagadják, képtelenek lesznek arra, hogy úgy mutassanak be Áldozatot Istennek, ahogyan annak lennie kell. Leányom, ennek a kinyilatkoztatásnak megvetés lesz a következménye lényed számára, de tudnod kell, hogy ez meg volt jövendölve. Követőimnek azt fogják mondani, hogy a Szentáldozás mindenkire vonatkozik – mindenhol –, hogy eggyé egyesülve, szeretetet mutassanak egymásnak. Lassan, de biztosan a Szentmise nem fog többé a Szent Áldozatról szólni. Ehelyett a szertartást úgy fogják összeállítani, hogy az embernek adózzon tisztelettel, és megtévesztenek benneteket, hogy Oltárom előtt és az egész világ tabernákulumai előtt egy konfrontációnak legyetek tanúi.
Az a nap, amikor a napi áldozatok megszűnnek nincs messze. Tudnotok kell, hogy Én most azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy majd ne éhezzetek. Amikor meg fognak fosztani benneteket Jelenlétemtől, akkor Szentlelkem nélkül maradtok és nehéznek fogjátok találni, hogy közel maradjatok Hozzám.
A szavak, melyeket használni fognak, hogy megtévesszenek benneteket, tartalmazni fogják a „mindenki javára – Isten minden gyermekének egyesítésére” kifejezést. A Mise új értelmet fog kapni. Kereszthalálom feledésbe fog merülni és annak minden okát újra fogják értelmezni. Emlékezzetek majd azon a napon a most nektek adott Szavaimra. Fogadjátok csak el a helyettesítést és akkor a Jelenlétem el fog tűnni. Én veletek leszek, de nem az Én Testem lesz az, amiben részesítenek majd benneteket.
Azoknak, akik nem hisznek azon gonosz tervben, melyet már létrehoztak annak érdekében, hogy minden Nyomomat eltöröljék, a következőket mondom. Amikor már nem leszek, keresni fogtok Engem? Amikor megszentségtelenítik Szent Eukarisztiámat, szabadkozni fogtok azok helyett, akik ezért felelősek? Vagy követni fogtok Engem és hallgatni fogtok az Igazságra, amikor hazugságokkal lesztek körbevéve.
A választás a tietek lesz.
Jézusotok
péntek, 29 június 2012 11:20
Gyermekem, rettenetes sötétség ereszkedik le a világra, mivel elmélyül a hitehagyás (aposztázia), amely fogva tartja a világot.
Az Isten iránti szeretetet félredobták.
A Fiam iránti szeretet elenyészett, és ennek helyébe az önszeretet került.
A kapzsiság és a hatalom szeretete mindenhol megfertőzi a lelkeket, az önszeretetre való törekvésnek csodálattal adóztak, és azt úgy fogadták el, mintha ez lenne a helyes út, hogy éljétek az életeteket.
Gyermekek, ebben az időben imádkoznotok kell, hogy segíteni tudjatok felvilágosítani azokat a lelkeket, akik sötétségben vannak.
Ők nem ismerik Fiam Áldozatának Igazságát, sem azt, hogy szörnyű Keresztre feszítésének mi volt az értelme.
Üdvösségének Ajándékát félredobták, mintha soha meg sem történt volna. Aztán azok, akik tisztában vannak Kereszthalálának értelmével, úgy döntöttek, hogy különböző más hamis istenek után néznek, annak érdekében, hogy azok békét hozzanak számukra. Azonban ezek sohasem tudnak ilyen békét megvalósítani.
A lélek békéjét csak a Fiam iránti hűség és a neki mondott ima idézheti elő.
Csak a tiszta és alázatos szívűeknek lehet örök életük, akik teljes bizalmukat Fiamba helyezték.
Az emberiség képzelete oly sok vallást és hamis elméletet hozott létre, melyek most elárasztják a Földet.
Oly sokan vannak, akiket a veszélyes, hamis hiedelmek irányítanak, hogy ők az eltévelyedett lelkeket a Sátánhoz fogják vezetni.
A bukott angyalok mindenhol ott vannak, gyermekek. Legyetek résen, mert ők különösen azokat veszik célba, akik tisztelnek Engem, szeretett Édesanyjukat, azért, hogy összezavarjanak benneteket.
Meg fogják akadályozni, hogy imádkozzatok. Isten szeretetéről állandó kétségeket fognak ültetni az elmétekbe. Az érzékek kísértései által fognak megzavarni benneteket. Nagyon sok imára lesz szükség, hogy távol tartsátok majd őket. Az Én Rózsafüzérem a legfontosabb védelmetek.
Jelenleg Fiam nagyon sok kegyelemben részesíti azokat, akik hallgatják, meghallják és elfogadják a világ számára adott üzeneteit.
Azért teszi ezt, hogy erőt és kitartást adjon nektek ebben a küldetésben, hogy az Örök Kárhozattól megmentse az emberiséget.
Fogadjátok el szeretettel ezeket a kegyelmeket, gyermekek, mert ti nagyon különlegesek vagytok, mivel az Ő követésére letettek kiválasztva ebben az időben.
Mint a Maradék Egyháza a Földön, minden időben szükségetek lesz az Élet Kenyerére, mert nem fogjátok könnyűnek találni ezt az utazást.
Íme, a Keresztes Imahadjárat egy különleges imája, hogy segítsen erőben tartani benneteket a küldetésetekben.
A Keresztes Imahadjárat 63. imája:
Védj meg Engem ezen az utazáson
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, imádkozz, hogy az Élet Táplálékát megadják majd nekem, hogy az védelemben részesítsen engem ezen az utazáson, és hogy segítsen megmenteni Isten minden gyermekét.
Kérlek, segítsd meg mindazokat, akiket a hamis bálványok és istenek megtévesztenek, hogy megnyissák szemüket Fiad Kereszthalálának Igazságára, hogy Isten minden egyes gyermeke megmeneküljön, és hogy mindenki nyerje el az Örök Életet. Ámen.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja
vasárnap, 29 június 2014 20:20
Drága szeretett leányom, az olyan ember, aki a vallás mögé bújik, csakhogy rosszat okozzon más vallású embereknek, nem Tőlem származik. Azok a vallások, amelyek gyűlöletet álcáznak és a többi felekezetet leördögözik, nem Isten szolgálják.
Amikor az emberek pajzsként használnak fel Engem, Jézus Krisztust, hogy mögém bújván arra törekedjenek, hogy megöljenek és lemészároljanak másokat, akkor ez a legnagyobb szentségtörés. Azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, tudniuk kell, hogy Ki maga az Isten, hogy mit mondott a világnak és hogy a Tízparancsolat által hogyan utasította gyermekeit, hogy Neki szolgáljanak.
Isten maga a Szeretet. Ő nem néz el semmiféle gyűlöletet. Ha és amikor azt látjátok, hogy az emberek bármilyen okból kifolyólag, a vallás köntösét használják arra, hogy fájdalmat okozzanak másoknak, akkor tudnotok kell, hogy ennek semmi köze az Isten iránti szeretethez. A gyűlölet a Sátántól jön, és szétszórja mérgét a vallási radikálisok között, annak érdekében, hogy az Isten iránti haragját szabadjára engedje. Azáltal, hogy behatol azokba, akiknek torz az értelmezésük azzal kapcsolatban, hogy Én Ki Vagyok, sikeresen terjeszti az Isten iránti gyűlöletet. Az emberek majd ezt kérdezik: Hogyan engedheti meg Isten, hogy az Ő Nevében ilyen gonoszság történjék? A válasz: a gonoszt mindig olyan helyeken lehet megtalálni, ahol tisztelik az Istent, mivel a gonosz gondosan felkeresi az ilyen helyeket, hogy szégyent hozzon minden olyan vallásra, amelyek tisztelik Istent. Aztán tetteinek köszönhetően az emberek elfordulnak majd Istentől és Őt fogják hibáztatni minden olyan gonosz tettért, amelyet pedig azok követnek el, akik azt állítják, hogy Neki szolgálnak.
A gyűlölet gondosan tudja álcázni magát. Ezt általában úgy mutatják be azok, akik azt állítják, hogy Istent képviselik, mintha az igazságot hozna Isten ellenségeinek. A gyűlölet az „aggodalom hangjának” fog tűnni és annak elítélésének, amit szeretnének, hogy a világ gonosz dolognak higgyen. Isten ellenségei a különböző felekezetek egyházait világszerte ellepték belülről. Az a cél, hogy szégyent hozzanak Örök Atyám Nevére. Eredményeként a világ minden sarkában mély gyanú és az Istenbe vetett bizalom hiánya keletkezett. Isten ellenségei gonoszságot szítanak az Ő Nevében és ezért magától értetendő, hogy megsérült az Istenbe vetett hit. Ezért merült a világ a gyűlöletbe, korrupcióba és a háborúkba, hiszen a Sátán terve az, hogy elpusztítson minden olyan vallást, amelyek az Igaz Istent tisztelik. Azoknak, akik ilyen gonoszságot okoznak, nincs szeretet a lelkében.
Sohasem szabad elutasítanotok Istent azok gonosz tettei miatt, akik tévesen azt állítják, hogy Őt szolgálják. Amennyiben ezt teszitek, és ezért eltávolítjátok magatokat Istentől, akkor bedőltök azoknak a hazugságoknak, amelyeket a Sátán le akar nyeletni veletek. Soha ne ítéljetek el másokat a hitük miatt – legyen az jó vagy rossz. Soha ne ítéljétek el Örök Atyámat vagy Engem, Jézus Krisztust, az Ő szeretett Fiát, azokért a bűnökért, melyeket azok követnek el, akik Egyházát szolgálják. Az ember bűnös és mindig az is marad ezen a Földön. A bűn mindig az ember átka lesz, amíg vissza nem jövök. De Istent bűnnel vádolni a legszörnyűbb szentségtörés, mert ez lehetetlen.
Ébredjetek tudatára annak, hogy a Sátán létezik, és hogy ezt a tényt gondosan elrejti, annyira megtévesztvén a lelkeket, hogy azok káromolják Istent, mindannak Teremtőjét, ami van, és ami lesz. Hamarosan mindezek a rémtettek véget érnek és minden Dicsőség az Enyém lesz. Nem fog sokáig tartani, amíg a Sátán megsemmisül és az emberiség képes lesz arra, hogy világosan felismerjen Engem annak, Aki Vagyok és azt a Dicsőséges Életet, amit Második Eljövetelemkor fogok hozni.
Nektek ébernek kell maradnotok mindarra, amit az Én Szent Nevemben mutatnak be, mert rá fogtok jönni, hogy nem minden Tőlem származik.
Jézusotok